Sikerült négyszögesíteni a kört
A Magyarországon elsőként megépített, új budapesti IntercityHotel szállodát a legkülönfélébb szempontok alapján vizsgálhatjuk – például az elhelyezkedés, szobák száma és felszereltsége, barátságosság, árak, az étterem vagy a reggelizési lehetőségek. Szokatlan szemszögből is vizsgálhatjuk azonban ezt a projektet, nevezetesen a színfalak mögül, az épületgépészet és különösen a melegvíz-ellátás szempontjából, amely a hamelni PAW rendszergyártó vállalat mintaprojektje.
Valószínűleg (még mindig) csak kevesen tudják, hogy az „IntercityHotels” eredetileg a jó öreg német államvasutak találmánya volt. Állítólag az 1980-as években egy akkori tisztviselő találta ki (aki a nagyobb vasútállomások újratervezéséért felelt), hogy a felső középosztály számára szolgáló, szabványosított szállodákat a közlekedési csomópontokba, például a vasútállomások mellé építsék. Ez abban az időben haladó gondolatnak számított, hiszen a városi szállodák még főként az óvárosokban voltak.
Az ötletből végül külön vállalat jött létre. A Deutsche Bahn a Steigenberger Hotels AG-vel közösen alapította meg 1987-ben az „IntercityHotel GmbH” vállalatot, amely 2004-ben teljes egészében a Steigenberger tulajdonába került. A szállodacsoport 2016 óta a „Deutsche Hospitality” nevet viseli, 2020 óta pedig a kínai Huathu csoporthoz tartozik.
Az IntercityHotel ma
Felső középkategóriás szállodák a nagyvárosokban, közel a városközponthoz – ez az eredeti elképzelés nem csak megmaradt, hanem mára már nemzetközi szinten is elterjedt. Az IntercityHotel jelenleg (2022 februárjában) 42 városi szállodával rendelkezik 8 országban. Ezek közül 32 Németországban (pl. Berlin, Düsseldorf, Frankfurt, Hamburg, Rostock, Stralsund és Schwerin), további 32 pedig Dubaiban, Szaúd-Arábiában (Rijád), Ománban (2), Svájcban (Zürich), Ausztriában (Graz, Bécs) és Hollandiában (Enschede, Amszterdam) található (32+32 nem egyenlő 42)!. És mostantól már Magyarországon, Budapest központjában is jelen van.
Budapesti szálloda a színfalak mögött: figyelemre méltó méretek
A budapesti IntercityHotel projektben jelentős méreteket kellett figyelembe venni a helyiségek fűtése/melegvíz-ellátása szempontjából. A létesítmény három részre oszlik: szálloda, konyha és apartmanház: A szállodát 4 darab, egyenként 100 kW névleges teljesítményű gázkazán látja el, és 5 darab, egyenként 2000 literes puffertartály van hozzájuk telepítve. A meleg vizet 4 központi friss vizes állomás biztosítja (egyenként 300 kW teljesítménnyel). A konyhához egy 100 kW-os gázkazán tartozik a 2000 literes puffertartállyal együtt, a meleg vizet pedig 2 központi (egyenként 187 kW teljesítményű) friss vizes állomás szolgáltatja. Az apartmanházban egy gázkazán (100 kW) működik, egy puffertartállyal (2000 l) kombinálva. A melegvíz-ellátás érdekében 2 központi friss vizes állomást is telepítettek, amelyek egyenként 187 kW teljesítményűek.
FriwaMega és -Maxi
Az összes friss vizes állomást egy hamelni családi vállalkozás, a PAW készítette. 55 évvel az alapítása után a PAW ma az épületgépészeti ágazat egyik legfontosabb rendszergyártója a fűtési és friss vizes technológia területén: világszerte 6 telephelyén több mint 150 alkalmazottat foglalkoztat.
A PAW 4 db FriwaMega állomást telepített a „szállodai” részbe. Ezek a berendezések egyenként akár 500 l/perc térfogatáramot is képesek elérni (LK1). A budapesti IntercityHotelben a berendezések kaszkádba kapcsolva működnek: az egyik modul mindig nyitva van (elsődleges), és a térfogatáram-igénytől függően a többi modul szükség szerint kapcsolódik be párhuzamosan. Az elsődleges modul egy bizonyos ciklus szerint átkapcsol, így mindegyik állomás átmosódik, és megközelítőleg azonos üzemidővel működik. A „konyha” és az „apartmanház” számára FriwaMaxi friss vizes állomást telepítettek, mindkét esetben 2-elemű kaszkád formájában. Egy-egy részegység akár 150 l/perc térfogatáramot is képes elérni (LK1).
Hosszú távú minőség
Mindhárom részben melegvíz-cirkulációs vezetéket alkalmaznak. Ilyen térfogatáramok mellett mindig fontos kérdés az ivóvíz állomásokban használt alkatrészek és szerkezeti anyagok tartóssága, valamint a rendszerek könnyű karbantarthatósága. A PAW vállalat kiváló minőségű, rozsdamentes acélból és sárgarézből készült szerelvényeket, valamint könnyen hozzáférhető csavaros csatlakozókat és külső hőcserélőket használ. Azon kívül, hogy csak igen kevés olyan beszállító van jelen a piacon, aki képes megvalósítani ekkora folyadékszállítási kapacitást, valószínűleg ez volt a másik ok, amiért az építésért felelős vezetők a PAW termékeket választották a budapesti projekthez.
A kihívást először is az jelentette, hogy a nap minden szakában biztosítani kell a szükséges óriási folyadékszállítási kapacitást. Másrészt pedig nemcsak nagy, hanem kis csapolási mennyiségek esetén is garantálni kell az állandó hőmérsékletű meleg vizet, és ezt bizony nem minden keringetett üzemű rendszer tudja megoldani. A budapesti projekt ezért jelentős követelményeket támaszt a szabályozás minőségével szemben is.
A szabályozó rendszer kötéltánca
A PAW szabályozási koncepciója képes kezelni ezt az ingatag egyensúlyi helyzetet. Budapesten FC4.13 szabályozót telepítettek a friss vizes állomásokhoz. Ez a szabályozó a primerköri szivattyú fordulatszámának szabályozásával állítja be a meleg víz kívánt hőmérsékletét. Egy speciális algoritmus pedig működés közben is gyorsan képes az adott rendszerállapotokhoz igazítani a vezérlési funkciókat.
További funkcióként a szabályozóegység át tudja venni a cirkuláció vezérlését és a cirkulációs vezetékbe épített elosztószelep kapcsolását is. A rendelkezésre álló különböző keringési üzemmódok egyedileg igazíthatók a rendszer követelményeihez.
Összegzés: kifogástalan kényelem és higiénia
Magyarországon is hasonló higiéniai előírások vannak (a kulcsszó a legionella), mint Németországban vagy Ausztriában, éppen ezért választottak friss vizes állomásokat ehhez a rendszerhez. Az ilyen jellegű épületek melegvíz-ellátásával kapcsolatban ez nagyon fontos szempont, a legtöbb szállóvendég pedig valószínűleg észre sem veszi ezt. Az épületgépészeti szakembereknek azonban kötelességük mindenkor biztosítani a megfelelő higiéniájú ivóvizet. A szálloda vendégei joggal várják el a szobák modern berendezését és hangulatát, de azt a kényelmet is, hogy gyakorlatilag egy gombnyomásra egyenletesen meleg víz folyjon a fürdőszoba minden csapjából, mégpedig különösebb állítgatás nélkül.
A PAW Friwa modulok az átfolyós vízmelegítő elve alapján végzik az ivóvíz kényelmes és higiénikus melegítését, a különböző névleges átmérőikkel pedig optimálisan igazíthatók az igényekhez. A lemezes hőcserélő pedig csak akkor melegíti fel a vizet, amikor szükség van rá. Nem használják tehát energiatárolásra, mint a hagyományos ivóvíztárolókat, amelyek órákig vagy akár napokig is tárolják meleg vizet. Ez a koncepció a budapesti minta projektben is jól bevált: A rendszer hibátlanul működik.
A cikk megjelent az Épületgépész (MÉGSZ) szaklapban is, mely itt olvasható!
Építési projekttábla:
Objektum: | IntercityHotel
1087 Budapest |
Építtető: | B&L Keleti Bt.
Budapest 1118. |
Gyártási év: | 2021 |
Épületgépészeti tervezés: | PhQ Kft., Sor Zoltán
Budapest 1139 |
Üzembe helyezés | ÖkoValentia Kft. Magyarország
Boronkai Miklós 1225 Budapest |
Alkalmazott termékek: | Melegvíz-készítés a szállodában:
1 x FriwaMega 4-elemű kaszkád Melegvíz-készítés a konyhában: 1 x FriwaMaxi 2-elemű kaszkád Melegvíz-készítés az apartmanházban: 1 x FriwaMaxi 2- elemű kaszkád |
Gyártó: | PAW GmbH & Co. KG
31789 Hameln www.paw.eu |